tegnap éjjel nem tudtam aludni. harcolt bennem a félelem. mert ma december 24-e volt és én lelkész vagyok. de hogy is vagyok én lelkész? a magyarországi egyháznak már/most nem tudok dolgozni. teljesen kiégtem, a szervezet sikeresen kiölt belőlem hét év alatt minden vágyat, örömöt, lelkesedést, intellektuális igényt, vidámságot. csak az Isten-kapcsolatomhoz nem jutott közel. oda nem engedtem. most mégis kellett, hogy istentiszteletre menjek. de hová? a régi közösségemben nem tartottak, hagyományos rend szerintiben kicsit sem érzem már magam otthonosan. küzdöttem, féltem.

aztán elmentem Hunterhez, aki egyébként a kicsit bizarr svedenburgean protestáns egyház lelkésze. és az előző bejegyzésben leírt liturgiát tartottuk néhányan. pont elegen.

utána, mintha tonnák estek volna le rólam. ennyit még tudtam. ennyi még vagyok. ehhez a szertartáshoz teljesen tudtam magam adni. békét találtam. és már a lelkem is gyógyulni kezd, így 4 hónap elteltével az egyház nélkül...

gyönyörű szentestét, vagy délutánt, vagy mit ünnepeltünk ott és utána itthon is. nyugalom, vidámság, pont annyi pont az, ami pont jó. boldog vagyok végre újra karácsonykor. kapok újra levegőt. tudok újra könnyen örülni, nem kell ezért erőfeszítéseket tennem. talán a szívem is meggyógyul még? újra élek.