kerestem a szót arra, amit érzek.

hogy nekem tulajdonképpen csodálatos életem van. azon kevesek közé tartozom, akiknek jutott. lakás, munka, négyesmetró, kocsi, erdő. barátok, szeretet, közösség, szabad napon teraszon sisázás anival.

és azok közé tartozom, akiknek megvan a szava, a hatalma, az ereje, a tehetsége, hogy szót emeljen. az elesettekért. a kisemmizettekért. a nyomorgókért. a megkülönböztetettekért.

és mégis. el készülök. indulni.

mert 37 évig megtanultam, majd gyakoroltam, hogyan kell harcolni. ellene mondani. kiállni. beszélni. változtatni.

szétzúztam magam. most épp 'szanatóriumba' vonultam. egy évre? kettőre? még megriadok és elvonulok, ha támadnak. még visszatámadni sem tudok. tanulom elviselni a hirtelen adrenalin áradatot, ha konfliktusba kerülök.

nincs erőm akarni tenni. félek elveszíteni a frissen megtalált lágyságomat. (freudi félregépelés, először lányságot írtam).

nem tudok több fájdalmat látni. és erre a legrosszabb, vagy talán legkevésbé hatékony módszer, hogy elmegyek, elfordítom a fejem. az összes jónás üvöltözik a fejemben. akik itt maradnak a barátaim közül, a szelídséget választják. hogy majd csendben gyógyítják az országot.

hogyan lehet maradni? hogyan elmenni? nem gyógyítani. kimondani, adtam 30 és még évet,de most már én jövök?

mardosó. lelkiismeretfurdalás.