az egyházban eltöltött évek egyik legkellemetlenebb hatása az iszonyatos tömegiszony. mostanra egyébként már sokkal jobb. nem émelygek, nem hányok, ha kis térben tíznél több ember van, észreveszem időben, hogy most magányra van szükségem. csak nagyon ritkán van olyan, hogy nem mondhatok nemet. mint tegnap este a múzeumok éjszakáján. jó kis műsor volt, algériai mesék és zenék jó barátokkal. igazándiból az a fél óra volt csak brutális, amíg sorra kerültünk, meg a tíz perc, amíg kijutottam a házból. még mindig kicsit émelygek, pedig aludtam 14 órát egyvégtében és ma már meditáltam 2 órát... Istennek hála, a barátaim előtt már nem kell ezt titkolnom, elfogadják tőlem és ezzel együtt is oké vagyok nekik. vajon mikor lesz vége? határok, iszony, hányinger... köszönöm evangélikus egyház...