laza három heti hányattatás után ma végre eldőlt, hogy tényleg lakhatok abban a lakásban, ami a szerződésemben van. jihá.

a bürokrácia és az egyházi kommunikáció minősége nemzetközileg egyenletesen gyatra...

hihetetlen, hogy mennyire szükségem van ahhoz biztos háttérre és stabilitásra, hogy menni tudjak,új embereket megismerni, keresgélni.

olyan, mintha megint nulláról kellene visszapörgetnem magamat az érkezés és felfedezés örömébe.

hogy egy félrekommunikálással mit érnek el, vagy igazándiból pusztán lustaságból, megtervezetlenségből.

hogy mióta nem tudom, hogy maradhatok-e (ma két hete pont), azóta iszonyú erőfeszítés megmozdulni, kifelé nyitni.

már három órája tudom a hírt, de még mindig nem vagyok az ujjongó állapotban. még nem hiszem el.

olyan ez, mint az egyszer már eljátszott bizalom... mennyivel nehezebb azt visszaépíteni.

hát így.