arra a hírre ébredni hétfőn, hogy valakinek, akit nagyon szeretek, meghalt a testvére. még előző nap együtt voltak. másnapra halott volt.

kiszolgáltatott, tehetetlen érzés. próbálom a fejemben leállítani a baszkibaszkibasszameg mantrát.

igen. megírom, hogy szeretem. igen, felajánlom, hogy ha akármit tudok, szóljon.

de nyilván ilyenkor mit lehet tenni? megölelni, vele sírni két országgal odábbról pont nem tudom, meg nem is olyan már egy ideje a barátságunk.

fojtogat a kényszer, hogy hívjam föl a testvéreimet. moströgtön. asszem eléggé kiakasztanám őket a munkahelyükön így hétfőn reggel. hogy halljam a hangjukat.

olyan kibaszottul törékeny az élet. mondtam eleget, hogy szeretlek? mutattam, éltem eleget, hogy szeretlek? bocsánatot kértem minden szarért, amit mondtam, vagy csináltam?

baszkibaszkibasszameg.