azért még nem álltam át a budapestiről a maastrichti tempóra. bringával, ha nyuffadt vagyok és esik az eső, akkor is 3 (!!!) perc alatt érek be dolgozni. elmegyek elintézni egy 8 tételes to do list-et és háromnegyed óra múlva itthon vagyok.

senki nem rohan sehová. amitől persze pl vezetés közben simán agyfaszt kapok, hogy a 100 méteres szakaszon a harmadik zöld lámpánál jutok csak át, de hát minek is ülök én autóba, mikor már van bringám?

a vásárlás/konzumálás az kérem nemzeti sport. a bevásárló utcáknak még a közelébe se megyek, nemhogy a hétvégén. egyszer megpróbáltam. andalgó hordák, gyerekekkel, szatyrokkal, kutyákkal, barátságosan hömpölyögnek, meg-meg állnak, beszélgetnek, bámészkodnak. meg a franciák. meg a németek. meg az összes többi happybunny nép a fő vásárló utcáknak. rémálom. az.

mondjuk a holland ember alapból nem lép oldalra, hogy mindketten elférjünk, nem lassít, nem áll meg. nagyon érvényes, a 'ha nem veszek föl szemkontaktust, nem vagyok udvariatlan, ha neked megyek' szabály.

szóval szokom. a könnyűt és a nehezet is. néha nagyokat szuszogok, néha hangosan (magyarul) szólok, hogy 'nehogy má odébb menj, még elférnénk mind a ketten!', meg ilyenek.

s így.