intenzív egy hét volt. az otthoni esküvővel kezdve, aminek a tere olyan erős volt, hogy kiégette a kindlimet. aztán a találkozások, aztán haza ide és egyből be a WE festival mélyébe. minden nap 12 óra meló 3 napig. nem sok. már ahhoz képest, amennyiket a kiégésem előtt melóztam Pesten az egyetemiben... de itt? igen sok.

péntek estére be is lázasodtam, ahogy kell. rázott a hideg, vert a víz.

mennyire kiszolgáltatott érzés ilyen messze otthonról betegnek lenni. hogy olyanok már vannak, akik felajánlják, hogy hoznak kaját, de olyan nincs, aki átjönne, főzne egy teát és megsimogatna, hogy minden jó, ne búsulj!

szóval 11 óra alvás, dupla aspirin, ma már jól is vagyok. csak gyenge, mint a harmat...

reminder to self: kösd meg végre a betegbiztosítást!

fogom az egész camembert-t. ha fadobozos, akkor a két felét egymásba rakom, a műanyagot újrahasznosítom, a sajtot a duplafalú dobozba teszem. ha nem fadobozos, akkor alufóliából csinálok neki fészket.

megbökdösöm késsel a tetejét és ízlés szerint mandulát, diót, fokhagymát, áfonyát dugdosok bele, aztán sütő tíz-tizenöt perc.

saláta. nyámm.

csak azért, mert én voltam a házassági válságuk kísérője/lelkigondozója, most három évvel később, hogy elváltak, egyáltalán nem akarok randizni vele. sőt. velük. huhh .

arra a hírre ébredni hétfőn, hogy valakinek, akit nagyon szeretek, meghalt a testvére. még előző nap együtt voltak. másnapra halott volt.

kiszolgáltatott, tehetetlen érzés. próbálom a fejemben leállítani a baszkibaszkibasszameg mantrát.

igen. megírom, hogy szeretem. igen, felajánlom, hogy ha akármit tudok, szóljon.

de nyilván ilyenkor mit lehet tenni? megölelni, vele sírni két országgal odábbról pont nem tudom, meg nem is olyan már egy ideje a barátságunk.

fojtogat a kényszer, hogy hívjam föl a testvéreimet. moströgtön. asszem eléggé kiakasztanám őket a munkahelyükön így hétfőn reggel. hogy halljam a hangjukat.

olyan kibaszottul törékeny az élet. mondtam eleget, hogy szeretlek? mutattam, éltem eleget, hogy szeretlek? bocsánatot kértem minden szarért, amit mondtam, vagy csináltam?

baszkibaszkibasszameg.

na, éljen a modern technika, sikerült lefotóznom a kaját mielőtt megettem volna :)

a fasírt: megdinszteltem a mirelit leveles spenótot és karfiolt sóval, borssal, kakukkfűvel vajon, aztán elmentem két órára csevegni Katával. addig pont kihűlt. aztán összevagdostam apróra, belekevertem két tojást és három púpozott evőkanál darált mandulát. aztán kókuszvajon kisütöttem.

a saláta: egy répa és egy fél alma nagylyukún, só, bors, 3 levendula virága, egy ágacska kakukkfű, mandulaolaj.

ez tipikusan az a kaja, hogy a francba, én má mégegyszer ki nem megyek boltba, nézzük inkább mi van itthon :)

micsoda mázli, hogy szerintem az épp divatos holland design ronda, mint a fene. fillérekből olyan gyönyörű lakást rendezek be, hogy táncra perdül tőle a szívem :)

most van az a hétvége, amit, ha otthon lettem volna, az erdőben töltöttem volna barátokkal. vagy otthon a teraszon. barátokkal. és beülnék egy dézsa forróvízbe. akár minden nap. hiányzik a melegség. a testi és a lelki. pedig kitavaszodott hát itt is.

oké, beletelt egy hónapba, de találtam olyan zöldséget, aminek van íze! csodás shakshuka egy csodás napon.

este nézzétek a 'vörös holdat'! telihold teljes holdfogyatkozással. ez ám a tökéletes háttér a nagyszombati virrasztáshoz!

azért még nem álltam át a budapestiről a maastrichti tempóra. bringával, ha nyuffadt vagyok és esik az eső, akkor is 3 (!!!) perc alatt érek be dolgozni. elmegyek elintézni egy 8 tételes to do list-et és háromnegyed óra múlva itthon vagyok.

senki nem rohan sehová. amitől persze pl vezetés közben simán agyfaszt kapok, hogy a 100 méteres szakaszon a harmadik zöld lámpánál jutok csak át, de hát minek is ülök én autóba, mikor már van bringám?

a vásárlás/konzumálás az kérem nemzeti sport. a bevásárló utcáknak még a közelébe se megyek, nemhogy a hétvégén. egyszer megpróbáltam. andalgó hordák, gyerekekkel, szatyrokkal, kutyákkal, barátságosan hömpölyögnek, meg-meg állnak, beszélgetnek, bámészkodnak. meg a franciák. meg a németek. meg az összes többi happybunny nép a fő vásárló utcáknak. rémálom. az.

mondjuk a holland ember alapból nem lép oldalra, hogy mindketten elférjünk, nem lassít, nem áll meg. nagyon érvényes, a 'ha nem veszek föl szemkontaktust, nem vagyok udvariatlan, ha neked megyek' szabály.

szóval szokom. a könnyűt és a nehezet is. néha nagyokat szuszogok, néha hangosan (magyarul) szólok, hogy 'nehogy má odébb menj, még elférnénk mind a ketten!', meg ilyenek.

s így.

nagyon szép ez az új háttér, csak eltűntek oldalt a keresőgombok, meg funkciók és miegymás. tudja valaki, hogy hogy kell visszarakni? pusz.