Biztos ti is szeretitek, amikor a kaja sütése közben kicsit kifolyik a sajt, megpirul és megszilárdul. nos ez az alap, amit az inzulin rezisztensek, mint én, használnak.

van az, hogy chips. ilyenkor fogom a bármilyen reszelt sajtot és vagy serpenyőbe egyengetem, mint egy palacsintát és 2-3 percig rotyogtatom, vagy tányéron mikróban. mindkettőnél úgy van, hogy amikor már felbugyogott, kiveszema/leveszema tűzről és egy spatulával kirakom hűlni, amikor már kicsit megszilárdult. teljesen hagyom kihűlni, fölvágom, vagy összetöröm, egy egyszerű pestoval (lásd előző bejegyzés) fincsi lájtos vacsora.

aztán van olyan, mikor a serpenyőben rotyogó sajt tetejére ráöntök tejszínnek felvert tojást, amikor az kezd megszilárdulni, akkor dobálok rá mindenfélét, tudod, újhagyma, paprikakockák, paradicsom, csíra, miegymás, aztán félbehajtom az egészet és tányérra szedem.

és akkor még lehet az, hogy csak sajt, de amikor kiszedem, de még mielőtt teljesen megdermed, berakom egy szalvétatartóba, amitől taco shell alakja lesz és aztán taco-szerűen megtöltöm és tádá.

hát így van ez a sajt chips-szel.

mostanában pesto napjaim vannak. csütörtökön volt petrezselyem pesto dióval, pénteken ruccola pesto mandulával.

2 csokor petrezselyem/ruccola, 1 gerezd fokhagyma, kicsi marok vágott dió/mandula, a sajt hozzá valami kemény és olasz :) két evőkanálnyi. ha nagyon gazdag lány lennék, akkor az egészet dióolajjal csináltam volna, de így csak 3/4 rész oliva 1/4 rész dióolajjal öntöttem föl, megsóztam és botmixeltem. salátaszósz lett. mennyei. járt hozzá jóbarát és hosszú beszélgetés gyertyafényben a teraszom. áldott élet...

szombat délután. Duna part. ragyogó napsütés és lágy szellő. két nagyon nehéz minta megtörése. két gyönyörű lélek elköteleződése.

az esküjük szövege:

Szándékom veled leélni az életem, / és ígérem, hogy gondoskodni fogok rólad, amíg élünk. / Így legyen.

kerestem a szót arra, amit érzek.

hogy nekem tulajdonképpen csodálatos életem van. azon kevesek közé tartozom, akiknek jutott. lakás, munka, négyesmetró, kocsi, erdő. barátok, szeretet, közösség, szabad napon teraszon sisázás anival.

és azok közé tartozom, akiknek megvan a szava, a hatalma, az ereje, a tehetsége, hogy szót emeljen. az elesettekért. a kisemmizettekért. a nyomorgókért. a megkülönböztetettekért.

és mégis. el készülök. indulni.

mert 37 évig megtanultam, majd gyakoroltam, hogyan kell harcolni. ellene mondani. kiállni. beszélni. változtatni.

szétzúztam magam. most épp 'szanatóriumba' vonultam. egy évre? kettőre? még megriadok és elvonulok, ha támadnak. még visszatámadni sem tudok. tanulom elviselni a hirtelen adrenalin áradatot, ha konfliktusba kerülök.

nincs erőm akarni tenni. félek elveszíteni a frissen megtalált lágyságomat. (freudi félregépelés, először lányságot írtam).

nem tudok több fájdalmat látni. és erre a legrosszabb, vagy talán legkevésbé hatékony módszer, hogy elmegyek, elfordítom a fejem. az összes jónás üvöltözik a fejemben. akik itt maradnak a barátaim közül, a szelídséget választják. hogy majd csendben gyógyítják az országot.

hogyan lehet maradni? hogyan elmenni? nem gyógyítani. kimondani, adtam 30 és még évet,de most már én jövök?

mardosó. lelkiismeretfurdalás.

egy remek nap zárásaként elmentünk Csillivel a Lepkeház záró alkalmára az Erzsébet téren. (www.btf.hu)

én úgy, de úgy szeretem, ha a műfajok, stílusok és művészeti ágak egymásra találnak, egymásra válaszolnak!

szerettem, hogy video art és élő klasszikus zene közben divatbemutató és balett, opera és dj szett közben artisták... szuperjó volt.

szerettem, hogy a modellek nem mind eurázsiaiak voltak. valahogy épp ettől lett európai az egész...

nyilván volt zene, ami nem az én világom, de annyira szép és igényes volt az egész.

ezért is két dolgon töprengtem közben.

az egyik, hogy minden igényesen játszott zene jó zene. legfeljebb épp nem felel meg a hangulatomnak, vagy az ízlésemnek. számomra az egyetlen 'rossz zene' az igénytelenül előadott zene. azzal ki lehet üldözni a világból. de így, hogy a zenekar és az énekesek és a dj és a trombitás... elképesztő volt. összhang.

a másik, ami újra és újra megdöbbent, hogy az hogy van, hogy ott ülnek a sok népek a színpad előtt, és hangosan kommentálják az eseményeket. hangosan, mert ugye a színpadon élőben valaki (egy komplett zenekar, szólista és mondjuk négy táncos) előad, és azt ugye túl kell kiabálni.

megértem, hogy szabadtéri koncert, egy-egy fülbe súgott megjegyzés a szomszédunknak nyilván belefér, de hangosan? végigüvölteni-kommentálni egy másfél órás előadást? (meg hát az operában ugyanezt csinálják...)

nem megy be a hajam alá.

talán a tévén nevelkedés? hogy ott ugye sem a művészeket-előadókat, sem a többi nézőt nem zavarja.

de hát nem tűnt fel neki, hogy ez itt nem egy képernyő?

lehet, hogy nem...

w.hvg.hu

Tóta W.: Wake the fuck up!

2012. december 12.

Tóta W. Árpád

Van egy elhibázott válasz. Egy generáció derékhada tudja le annyival, hogy őt nem érdekli a politika. Sok hangon szólal meg ez a közöny, és sok rétege van. De mind ugyanoda vezet: a strucchoz és az ő politikájához.

A politika unalmas, ezért a hírek is azok, tájékozódás nélkül viszont még érthetetlenebbé válik minden. Pedig a politika csak annyira unalmas, mint maga az élet, és kétségtelenül érdekesebbé vált itt a túlélés az utóbbi időben. És ami felbassza az agyunkat, az többnyire nem unalmas, legfeljebb szar.

Például az, hogy nincs munka, nincs megrendelés és nincs hely az egyetemen se, az vastagon politika. Az is, hogy bujkálni kell egy nyomorult spanglival, pedig Kaliforniában például már nem kell, és hamarosan Pozsonyban sem – nem évszázados hagyományok miatt, hanem mert pár év alatt eljutottak idáig. Hogy Bécsbe kell menni egy elviselhető abortuszért, ha olyan adódik. Az sem természeti jelenség, hogy a kultúra penészes agyú komisszárok kezére kerül, akik megfojtanak mindent, ami érdekes. Mindezt valaki csinálja.

Azért csinálhatja, mert ti nem politizáltok.

Nem titok: a regisztráció bevezetésétől többek között azt reméli ez a rezsim, hogy a fiatalok nem fognak buli, tanulás vagy munka helyett sorba állni a hivatalban. Azért kell ezt remélniük, mert sejtik, hogy a huszonévesen kádernak álló kukacokat leszámítva ezzel a korcsoporttal eléggé kibabráltak.

A bully színe

Lehet azt mondani, hogy Magyarország reménytelen, és minden politikus seggfej. Kényelmes is, meg még bölcsességnek is tűnik, mint minden közhely, ami az egészről mondja meg a frankót. Pláne hogy van is benne igazság.

Az viszont most nem működik, hogy mivel a politika gáz, elbújunk előle szépen a könyvtárba, színházba, a diszkóba meg a romkocsmába merengeni. Ezt esetleg meg lehet húzni egy épeszű plurális demokráciában, amely az ilyen színtereket nem tekinti csatatérnek. De ez a politika megy utánad. Jön, és bezárja a könyvtárat, mert kell a pénz focira. Bezárja a diszkót, mert az istentelen, a romkocsmát, mert zajos, aztán a színházba hajtat, felmegy jelenet közben a színpadra, lepofozza onnan Richárdot, és ünnepelteti magát. Úgy gondolja, hogy nem merik pofán dobni tojással.

Nincs hova hátrálni. Ilyen a bully természete: csak az erőből ért.

A politikával szemben viszont csak az mutathat erőt, aki maga is politizál; pontosabban felismeri, hogy ma a normális élet óhajtása önmagában is politizálás. Ehhez nem kell belépni az MSZP-be, pláne a 4K-ba; van ezen kívül még lehetőség bőségesen, az egyetemi barikádtól odáig, hogy igenis elsétálunk regisztrálni, aztán meg szavazni. Akár olyanra, aki szintén ciki ugyan, de legalább nem képzeli magát mindenki apjának. Különösen elvárható ez azoktól, akik külföldre voltak kénytelenek távozni: ideje van a törlesztésnek. Mindezt érdemes jelezni is előre, és ennek egyik hatásos módja a tüntetés.

Néma gyereknek nincs hazája

Mellesleg a politika is egy munka, ezért meg kell becsülni. Huszonhárom évvel ezelőtt még volt, aki egyetemistaként nem félt nekimenni a rezsimnek. Kiállt a jogaiért, szervezkedett és pofázott, nem tisztelt semmilyen tekintélyt, és eddig eléggé bejött neki a karrier. Most viszont arra bazírozik, hogy ma már nem teremnek ilyen pimasz és ügyes kölykök.

Két mérhetően apolitikus réteg rajzolható körbe Magyarországon. Az egyik a 18-29 éves fiatalok, a másik a cigányság. Az előbbiek jól teszik, ha felmérik, hova vezet a politikai képviselet feladása. De még annál is súlyosabb tragédiához. Ha az ifjúság szempontjai figyelmen kívül hagyhatók, az a nemzethalál előszobája. Akkor az az ország úgy kezd élni, mintha nem lenne holnap. És nem is lesz.

teljesen meg vagyok kattanva az ízektől.

ma este csinosan felszeleteltem két vérnarancsot, a szeletek közé milliméter keskenyre szelt lilahagyma és narancséhoz hasonló méretű brie szeletek. mindenízű só, dióolaj, mákolaj (csak Tubi meg ne tudja, hogy nem gyógyszernek vettem be :) )

heaven.

szóval itt ez a remek tavasz és mindenféle csodás zöld levelet meg harsogó roppanós izét lehet kapni a boltban.

úgyhogy saláta egy: vérnarancs - édeskömény - camembert - dióolaj - mindenízű só

saláta kettő: spenótlevél - medvehagyma - vérnarancs (ez egy visszatérő motívum) - mákolaj - mindenízű só

saláta három: medvehagyma - édeskömény - vérnarancs - dió - só - olivaolaj

ugyanezek bármelyik zellerszárral... hmmm.

föltaláltam egy mindenmentes mások-almás sütit. biztos már más is föltalálta, de ez nem vesz el az élvezeti értékéből :)))

majd az arányokon még finomítani kell, de az íze már tuti.

fölvertem két tojást, csak úgy, villával, megsóztam picit. lereszeltem három nagy almát a nagylyukún, megfahéjjaztam bőven, meg egy citrom leve és héja (biocitrom) és belenyomtam úgy érzésre édesítőt. aztán hozzákutyultam 20 deka darált mákot, amibe már belekevertem egy zacskó sütőpont, még bele a tojást, megkóstoltam, még édesítettem rajta egy kört, beleegyengettem egy kicsi (!) jénaiba és fél órát sütöttem. vágható és finom. kicsit még morzsalékos, vagy a nedvesek arányát fogom növelni, vagy a mákét csökkenteni :)